BONYHÁD Heti foglalkozás 3

A harmadik foglalkozás csoportalakítással kezdődött.

Mindenki szeretett volna a barátja mellé ülni, hogy együtt dolgozhassanak, de véletlenszerűen szerveződtek a csapatok. Egy társuk egyedül dolgozott.

Elsőként különböző életkorú, különböző származású emberek, gyerekek helyébe képzelték magunkat a gyerekek és leírták az előnyeit, hátrányait, majd megbeszélték a leírtakat. A legtöbben azt mondták, hogy szívesen barátkoznának más országból jött gyerekekkel, mert sok érdekes dolgot tudhatnak meg tőlük.

Beszélgetésünk során azt a következtetést vonták le, hogy minden ember számára ugyanazok a dolgok értékesek az életben, hasonló céljaik vannak az embereknek. Ezután összeírták, hogy a csoport tagjai miben hasonlítanak és miben térnek el egymástól.

Megállapították azt is, hogy a külső tulajdonságok gyakran félrevezetnek bennünket, nem lehet ez alapján megítélni az embereket. Fontos az első benyomás, de törekednünk kell arra, hogy megismerjük egymást. A foglalkozás végén a tanulók megállapították, hogy jól tudtak együtt dolgozni a csoport tagjai.

Az a társuk, aki egyedül dolgozott, azt mondta, hogy nehezebb helyzetben volt, mint a többiek, mert egyedül kellett boldogulnia a feladattal. Megbeszéltük, hogy a következő foglalkozáson a kiközösítésről, kirekesztettségről fogunk beszélgetni.

 

2 Responses to “BONYHÁD Heti foglalkozás 3

  • Ha a külső miatt rossz az első benyomás, hogyan lehet ezt megváltoztatni?

  • Miért fontos, hogy több emberrel is tudjunk jól dolgozni?

Leave a Reply

Az email címet nem tesszük közzé.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>