BONYHÁD Heti foglalkozás 32-33

A foglalkozást a könyvtárban tartottuk, ahol az internet és a könyvtári könyvek segítségével olyan nemzetközi szervezetek tevékenységét kutattuk, amelyek önkéntes tevékenységen alapulnak. Három csoportban dolgoztunk. Az egyik csoport a Nemzetközi Vöröskereszt megalakulásáról, céljairól, tevékenységéről, fejlődéséről gyűjtött információkat. Ennek során megtudtuk, hogy kezdetben a sebesült katonák ápolása, megmentése volt a céljuk. Mára már az egész földet behálózza ez a szervezet.

Célja és feladata sokrétű: a szegények, a betegek segítése, a véradás szervezése, az elsősegélynyújtás, az emberek felkészítése arra, hogy bajba jutott társaikon segíteni tudjanak. A másik csoport az egyházi karitatív szervezetek megalakulását, működését vizsgálta.

Megismertük többek között a Máltai Szeretetszolgálat, a Baptista Szeretetszolgálat, a Vörös Félhold tevékenységét. A harmadik csoport olyan magyarországi alapítványokat keresett, amelyek jótékonysági céllal alakultak.

Ezek az alapítványok támogatják a gyermekétkeztetést, üdültetést (Erzsébet Alapítvány, „Minden gyerek lakjon jól!”), hospice –tevékenységet látnak el, a beteg, segítségre szoruló embereket ápolásában, gondozásában vesznek részt. Érdekes volt számunkra, hogy a világon és hazánkban is milyen sokan tesznek azért, hogy másokon segítsenek, és mindezt teljesen önzetlenül teszik.

Leave a Reply

Az email címet nem tesszük közzé.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>