KULTURÁLIS PROGRAM 7 – APHÓNIA ZENEKAR -NYÍRKÉRCSEN ÉS BONYHÁDON

BONYHÁD

Iskolánk 4-8. osztályos, délutáni napközis foglalkozásaiban érintetett tanulók és a projektbe bevont tanulók vettek részt az Aphonia Zenekar előadásán. Elsősorban Lackfi János megzenésített verseivel vonták magukra a figyelmet, de Zalán Tibor versével is találkozhattunk. Megismerkedhettünk a tejbe gríz ízével, a nagyanyáink 80 évvel ez előtti zenéjével, a szerelem érzéseivel, a várossal is. A közönség legnagyobb együttműködését a Bálna és a WC című dalok nyerték el, ahol hallgatókat magával ragadta a ritmus és előadásmód, együtt énekeltek az előadókkal, aki Molnár György és Gál Hedda.

 

NYÍRKÉRCS

október 16-án az Aphonia „kistestvére” a Sajtkukac zenekar koncertjén vettek részt iskolánk tanulói.

A verszenei koncerten kortárs költők műveiből hallhattunk egy csokorra valót. A gyerekek fegyelmezetten és érdeklődve hallgatták Molnár György történeteit. Az előadáson elhangzott megzenésített versek közel álltak a hallgatóság érdeklődési köréhez. A művészeknek sikerült bevonni a nagyérdeműt a közös „játékba”. Nagy sikert aratott Lackfi János átiratában a Kis kece lányom dallamára költött Fuss pici lányom kezdetű dal.

Az előadás két közvetítője: Gál Hedda és  Molnár György voltak.

 

BONYHÁDI KÉPEK

 

NYÍRKÉRCSI KÉPEK

Leave a Reply

Az email címet nem tesszük közzé.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>