NYÍRKÉRCS Heti foglalkozás 11

2014.04.24.

Téma: Társadalmi egyenlőség kérdésének fontossága -összegzés

A társadalmi javakhoz való hozzáférés alapvetően befolyásolja az egyén társadalmi helyzetét, meghatározhatja lehetőségeit, életútját.

A társadalmon belül nem egyenlő, hanem területileg és rétegenként is változó javakhoz, intézményrendszerhez, egyéb szolgáltatásokhoz való hozzájutás esélye. Ebből adódóan meghatározó az egyén szempontjából, hogy hol él. Az egy-egy területen kialakuló egyenlőtlenségek gyakran összekapcsolódnak, felerősítik egymást.

Áttekintettük az egyenlőség típusait, a korábbi témákat felelevenítve.

Majd Kepes András: Világfalu c. filmjéből az Én házam című részt néztük meg.

Ezáltal is kidomborodott, mennyire fontos az egyén szempontjából az is, hogy hova születik. Betekintést nyerünk más népek életébe, életkörülményeibe.

2 Responses to “NYÍRKÉRCS Heti foglalkozás 11

  • Budapesten élnek unokatestvéreim, sokkal több helyre elmennek, sokszínű programokon vesznek részt, mint mi.

  • Szeretek itt élni. A nyomornegyedekben élő gyerekeket sajnálom.

Leave a Reply

Az email címet nem tesszük közzé.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>