NYÍRKÉRCS Heti foglalkozás 16

16.foglalkozás  2014.06.05.

Partneriskolánk bemutatása és megismertetése

-Kiemelkedő teljesítményükről ismert véndiákok

Miután megismerkedtünk Bonyhád földrajzi sajátosságaival, majd áttekintettük az iskola történetét, betekintést nyertünk a szakkörök, fakultációs foglalkozások munkájába, ezen a foglalkozáson a kiemelkedő teljesítményükről ismert véndiákok életével, munkásságával foglalkoztunk.

-Csoportokat alakítottunk, forgószínpad szerűen mutatott be egy-egy csoport, egy-egy híres embert.

Bonyhád híres szülöttei (Perczel Mór és Miklós (Vörösmarty Mihály neveltjei) Virág Ferenc. A gimnázium híres diákja Illyés Gyula, Ordass Gyula, Latz János, Mayer Mihály, Tamás Menyhért és MTA több tagja.

A csoportok:

Latz János (nyelvész, egyetemi tanár, nyelvtaníró)

Ordass Lajos (püspök)

Tamás Menyhért (honvédtábornok) életét, munkásságát, Bonyhádhoz való kötődését mutatták be egymásnak.

2 Responses to “NYÍRKÉRCS Heti foglalkozás 16

  • Nem is gondoltam, hogy ennyi híres ember származik Bonyhádról.

  • Ha Nyírkércs nem is (hiszen kis település), de a közeli Nyíregyháza is büszkélkedhet több kiemelkedő egyéniséggel.

Leave a Reply

Az email címet nem tesszük közzé.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>