NYÍRKÉRCS Heti foglalkozás 28

Segítségnyújtás önzetlenül

 

Célom továbbra is az, hogy bármelyik gyermek értse és érezze, hogy másokért tenni felemelő. Aki társadalmi munkában, önzetlenül segít, az tesz a legtöbbet.

Ez év októberében egy pályázati lehetőség során eljutottunk a Nemzeti Színházba, ahol az Egerek című mesét nézhettük meg. Nagyszerű segítség volt ez számunkra, hiszen mi még nem jártunk a csodás Nemzeti Színházban.

A mai foglalkozáson a Nemzeti Színház jótékony célú eseményével folytattuk.

Beri István: láttam a tv-ben a műsort.

Filep Dominik: jó volt újra látni Bakos-Kiss Gábort, hiszen Ő már járt nálunk: verszenei koncertet adott az iskolánkban.

Csorba Aletta: újságcikket hoztam, ebben az olvasható, hogy olimpiai, világ- és Európa- bajnok magyar sportolók szerepeltek, mondtak verseket. A belépők, és a DVD-k eladásából származó bevételt az ormánsági szegény sorsú gyermekek megsegítésére ajánlották fel a szervezők.

Felléptek: Kovács Antal – cselgáncsozó, Balzsay Károly – ökölvívó, Szávay Ágnes – teniszező, Cseh László – úszó.

Ezután Vers a bajnoktól – ArtNews.hu oldalról olvastunk az eseményekről, nézünk képeket.

Befejezésül: József Attila – Gyermekké tettél című versét hallgattuk meg Latinovits Zoltán előadásában.

Leave a Reply

Az email címet nem tesszük közzé.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>